NLP Akadémia

Az NLP Akadémia Kft. (a felnőttképzést folytató intézmények nyilvántartásában 00630-2010 szám alatt bejegyzett) FAT (Felnőttképzési Akkreditáló Testület) által akkreditált programjai:

Küldetés Iránytű (lajstromszáma: PL-5358) Az akkreditáció 2015. március 25-ig érvényes.

Énkép (lajstromszáma: PL-5359) Az akkreditáció 2015. március 25-ig érvényes.

Időgazdálkodás (lajstromszáma: PL-5845) Az akkreditáció 2015. szeptember 1-ig érvényes.


Három generáció az NLP-ben

Nagymama

Építészmérnök vagyok. A szakmámat hobbyként is szeretem. A mai napig dolgozom, jóllehet már túl vagyok az aranydiplomán is. Negyvennégy évi házasság után, egy több milliárdos közös munka megvalósulásának kellős közepén a férjem váratlanul meghalt. Minden energiámat felemésztette e munka befejezése. Ekkor hozta a sors látókörömbe lányom révén az NLP-t. Felsejlett bennem annak lehetősége, hogy segítségével rendezni tudom a tudatomban és tudatalattimban problémáimat, és nemcsak önmagam jobb megismerése válik lehetővé, de a családdal, munkatársakkal és üzleti partnerekkel való kapcsolatom is javítható. Elvégeztem a kétnapos bevezetőt az NLP-be, az Énkép tanfolyamot és az NLP Alaptanfolyamot és megkaptam az NLP Okleveles Művelője oklevelet. A tanfolyamok elvégzése nagyon nagy élmény volt számomra. Tanulótársaim egyben barátaimmá is váltak. A tanultakat mind a magán, mind az üzleti életben folyamatosan igyekszem és tudom hasznosítani.

Külön öröm volt számomra, hogy a tanfolyamokat lányommal együtt tudtam végezni, most pedig legnagyobb unokám is jár NLP-re. Biztos vagyok benne, hogyha egy családból három tag is gyakorolja ezt a módszert, jelentősen javíthatja az egész család együttműködését, sőt a három kisebb unoka nevelésében, fejlesztésében is nagy segítséget adhat.

Pazár Miklósné Éva
negyp_kukac_chello.hu



A lánya

Ma volt az NLP mestertanfolyam záró hétvégéje, amikor a "mesterművünket" mutattuk be. Az NLP Akadémián modellezést is tanulunk, és egy modellezési projekt a diploma feladat. Az NLP (többek között) a kiválóság művészete, és kialakulásakor (1970-1980), az akkori idők legsikeresebb terapeutáit figyelték meg és képességeiket apróbb részekre bontva mások számára is megtanítható formába öntötték, azaz modelleztek.

Én 2008-ban egy bevezető 2 napos tanfolyamon ismerkedtem meg az NLP-vel, utána az alap- (practitioner), majd a mestertanfolyamra jártam. Hitetlenkedve hallgattam, hogy mi is képesek leszünk "modellezni a kiválóságot" . A két év alatt megismertem az NLP alapelveit, előfeltevéseit, sok gyakorlatot és egy szabad, világra nyitott gondolkodást, ami az élet kihívásaihoz való rugalmas alkalmazkodással segített. Ráébresztett a változás szabadságára, és hogy ez könnyű és élvezetes lehet. Mester feladatomnak egy olyan képesség modellezését választottam, ami a spontaneitásból fakadó örömmel áll szoros összefüggésben. Nagy kihívást jelentett, hogyan lehet egy spontán élményt rendszerbe foglalni és rögzíteni, de kipróbáltam és működik. Az elmúlt hónapok ennek a jegyében teltek, és csodálatos élményt éltem át, amikor láttam, hogy nem csak én voltam képes magamévá tenni a modellem képességét, hanem át tudtam adni csoporttársaimnak is. A módszer MŰKÖDIK!!!!!!!!! És ezzel bezárult a kör, teljes a körforgás: ezzel indult az NLP és a sok tapasztalat, személyes változás megélése után megéltem az "Alapító Atyák" átadott tudását - egy kiváló képességet magamévá tudtam tenni olyan formában, hogy ezt mások is megtanulhassák.

Megjegyezem, hogy édesanyám és a fiam is elvégezték az NLP alaptanfolyamot és a családi életünk örömteli, pozitív fejlődésen megy keresztül a kommunikáció változása miatt is, amit együtt élvezünk - a három generáció.

Pazár Kinga
kpazar_kukac_t-online.hu

Az unoka

Egyetemista hallgató vagyok, mérnök-fizikus szakon tanulok Budapesten. Én különösen ajánlom az NLP-t mindenkinek, aki a személyiségfejlesztésnek egy szisztematikus, kiszámítható, és logikus módszerét keresi, akár önmaga vagy másokon való segítés a cél. Az NLP-vel rengeteg lehetőséggel és nagy cselekvési és döntési szabadsággal lehet saját céljaink elérésében segíteni magunknak, és egy hosszú távú, stabil változást tud produkálni érzelmi és viselkedési szinten is. Fizikusként szeretem az elméleteket meg számokat, de az NLP-ben személyes tapasztalattal és gyakorlatok során lehet elsajátítani a tudást olyan könnyen és játékosan, hogy észre sem vettem, hogy tanulom, csak azt, hogy már tudom. Én magam kipróbáltam több önfejlesztő technikát is az évek során, és volt is ami tetszett és működött, de az NLP sokkal átfogóbb és részletesebb mindegyiknél.


Mire jó az NLP?

Az NLP segítségével megszabadulhatunk

  • Belső harcainktól, ellentmondásainktól
  • Már meghaladott beidegződéseinktől, szokásainktól
  • Indokolatlan félelmeinktől és egyéb, életünket nem segítő érzelmektől

Az NLP-vel megtapasztalhatjuk

  • A belső harmóniát ("jóban leszünk" magunkkal)
  • Tudattalan bölcsességünket, találékonyságunkat és más erőforrásainkat
  • A hatékony, élvezetes, könnyű tanulást (idegen nyelv stb.)
  • Választási lehetőségeket az eddig megoldatlannak tűnő helyzetekben
  • Az eredményes döntési és késztetés stratégiákat
  • Hogy érhető el az érintett felek számára kölcsönösen előnyös megoldás

Az NLP elősegíti szakmai fejlődését
mindenkinek, aki munkája során emberekkel foglalkozik. Néhány példa:

  • A tanárok, oktatók, előadók
    megtanulhatják, hogyan keltsék fel tanítványaikban vagy közönségükben az érdeklődést, a tudásszomjat, a könnyű tanulás természetes állapotait; hogyan adják át az anyag elsajátítását lehetővé tevő gondolkodási stratégiákat; miként fejtsenek ki ellenállhatatlan hatást a csoportra.
  • Az üzletemberek, vezetők, vállalkozók
    jelentős mértékben csökkenthető a munkahelyi stressz-szintje, sikeresebben tudják megoldani, sőt megelőzni a konfliktusokat; munkatársaikat egyéniségük figyelembevételével jobban ösztönözhetik és előhozhatják erőforrásaikat; hatékonyabbá tehetik bármilyen vállakozás működését.
  • Az orvosok és természetgyógyászok
    az NLP eszközeivel megteremthetik a gyógyulás gondolati és érzelmi hátterét pácienseikben és segíthetnek nekik az egészséget támogató életmód kialakításában.
  • A pszichológusok, pszichoterapeuták
    számos konkrét eljárást sajátíthatanak el, amelyekkel hatékonyan, fájdalom és ellenállás nélkül segíthetik pácienseiket a kívánt változás elérésében.

"A hatvanas évek humanisztikus pszichológiai robbanása óta talán az NLP az emberi kommunikáció legfontosabb szintézise."
(Science Digest)




Könyvjelzők & Megosztás:     | | | | | | | |




  • dr. Stenger Györgyi
    Misszióm: Szenvedélyesen tanulom, hogyan találjuk meg
    újra valódi önmagunkat!
  • Jobbágy Mária
    Misszióm: Kreatív módon segítsem, hogy az egyén és a
    szervezet egyensúlyba kerüljön, egészségesen működjön.
  • Németh Beáta
    Misszióm: Azáltal, hogy én is változom, ráébreszteni másokat,
    hogy micsoda kincsek rejtőznek bennük.
  • Sághy Margit
    Küldetésem: Minél többen találják meg a harmóniát
    önmagukkal, fedezzék fel a változás egyszerűségét és varázsát.
    Szeretném, ha mindenki megtapasztalná az NLP alkalmazásával,
    amit én, hogy szebb lett a világ attól, hogy megszülettél.



Soron következő tanfolyamok

Különleges tanfolyamok

Interjú

  • Görög Mária (Civil Rádió) iterjúja Nick Kemppel


    intervjú

Könyvajánló